Szex - Szikra a vágyhoz

Szikra a vágyhoz

Nem titkoljuk, szerkesztőségünkben is nagy vita folyt arról, vajon van-e különbség nők és férfiak között, már ami egymás megkívánását illeti. Munkatársaink baráti körükben kerestek választ erre a nagyon intim kérdésre.

FÉRFITITKOK

 
A helyszín egy barátom szaunája, ahol hárman-négyen (35–50 közötti férfiak) rendszeresen megvitatjuk a világ dolgait, no és persze a nőket is. Ilyenkor mindig kiderül, sok mindent másképp látunk, de ez sosem állt útjába több évtizedes barátságunknak.
Hogy legutóbb miről is volt szó? Nos, arról, hogy miként pattan ki egy házasságban vagy kapcsolatbanaz a bizonyos szikra, amely „beindítja” a férfit. Elöljáróban leszögezem, hogy barátaim tudtak írási szándékomról, csupán annyit kértek, hogy nevüket és foglalkozásukat változtassam meg a leendő cikkben. (Furcsák vagyunk mi, férfiak, mert amellett, hogy szabadszájúan, sokszor nyersen beszélünk a nőkkel kapcsolatos kalandjainkról – már akinek akad ilyen –, igazán szókimondóan nem vitatjuk meg ügyeinket. Olykor nagyítunk egy kicsit valóságos teljesítményünkön, színezünk is a történeteken, de olyan mélységekben, mint a nők, sohasem merülünk el. Amíg a hölgyek pletykáiban, szerintem, a legintimebb kérdések is helyet kapnak, addig mi beérjük a „hányszor és hogyan” problémakörének tárgyalásával. Nem volt tehát egyszerű dolgom, amikor erre a témára tereltem a szót.)

Kezdetben nincs baj

– Csak nem vagy rászorulva a mi segítségünkre? – nézett rám gyanakodva Géza. – Mit akarsz tudni például tőlem, húszévnyi házassággal a hátam mögött? Ennyi még gombócból is sok.
– Ami azt illeti, éppen a te véleményed lehet a legizgalmasabb. Én még életemben nem éltem ilyen hosszú ideig senkivel, elképzelni sem tudom, mikor jön a szikra, jön-e még egyáltalán – vágtam vissza.
– Azzal ugye mindannyian tisztában vagyunk, hogy amíg él a szerelem, addig nincs gond a szikrával, az „elektromosság” állandó ívet húz a két ember között. Amikor elvettem Katit, 25 éves voltam. Ebben a korban még egy női bicikli látványától is lázba jön az ember. Nyaranta elég volt meglátni a miniszoknyába bújtatott barna combját, s már működött is a szikra. Nem akarok nagyképűsködni, de napjában többször is. Később a megszokás, a más elfoglaltság, a fáradtság miatt már ritkábban pattant ki. De mindig akadnak olyan pillanatok, amikor úgy érzem, valami más színben tűnik fel előttem. Ha már így belementünk az „őszintébe”, én nem szeretem mindig meztelenül látni.

Nem minden a külső

- Attól mindig megőrültem, ha este egy könnyű hálóingben feküdt mellém, amely sejtetni engedte a vonalait, a ruhán keresztül átsejlő mellbimbóját. Aztán volt olyan korszakom is, amikor férfipizsamát hordott, és attól indultam be. Sajnos, amikor még kisebbek voltak a gyerekek, nehezen volt megoldható, hogy mindig akkor feküdjünk le, amikor megkívántuk egymást. De én imádtam a fürdőszobában is lélegzetvisszafojtva szeretkezni. Együtt fürödni s úgy szappanosan összebújni – mondta Géza.
– Tudjátok, hogy én mire gerjedek? – vágott közbe a 36 éves Attila. – Imádom, amikor a barátnőm kibújik a ruhájából, és felvesz egy laza pólót, melltartó nélkül. Végem van, ha meglátom a ringó melleit. Na jó, könnyű nekem, mondhatjátok, mert egy-egy új kapcsolatban mindig gyakrabban jön ez a szóban forgó szikra. De szerintem hosszabb kapcsolatokban is megvalósítható a változatosság, a nőknek ilyen esetekben sem kötelező húsz évig hordani ugyanazt a slafrokot vagy agyonmosott hálóinget.
– A mézeshetek már nálunk is elmúltak, de még mindig felizgat, ha visszagondolok egy-egy szeretkezésünkre – mereng János, aki 40 évesen, elváltan egy most 29 éves nővel él együtt, immár öt éve. – Persze nem mindegyik egyformán jó, noha a nők hajlamosak azt gondolni, hogy egy férfinak mindegy. Így vagy úgy elmegy, aztán a falnak fordul, és kész. Na, azt írd meg, hogy nem így van! Volt már olyan barátnőm, akit iszonyúan kívántam, olyan teste volt, hogy megszólalt, aztán csak feküdt az ágyban, mint egy krumpliszsák. Tény, hogy biológiai értelemben tényleg volt orgazmusom, de csak azért emlékszem még rá, mert máig hihetetlen, hogy léteznek ilyen – csak külsejükben igazi – nők. Krisztina csodálatos, sugárzik belőle az erotika. Levetkőzni is úgy tud, hogy az maga egy kéjérzés. Nem ledobálja magáról a ruhát, hanem van valami erotika abban a vetkőzésben. Nyaranta, amikor meztelenül napozik a kerti nyugágyban, megbolondulok tőle. De a kissé zilált, illatos haja is szikra tud lenni. Vagy ha vizes a teste, vizes haja. Borzasztóan izgató.
– Nektek elárulom – vette át ismét a szót Géza –, van, amikor előre megbeszéljük, hogy aznap este mit fogunk csinálni az ágyban. Ettől a beszélgetéstől is beindulok. De az sem titok, hogy időnként megnézünk egy pornófilmet. Húsz év után az ember már nehezebben kívánja meg a másikat, ráadásul a testünk sem olyan, mint régen. Inkább arra gondolunk, hogy milyen lesz az, amit kitalálunk. Ez eddig bejött. Na, és te hogyan gondolod mindezt?
Természetesen megosztottam barátaimmal az elképzeléseimet, arra azonban már nem vállalkozom, hogy ezeket az olvasók elé is tárjam. Talán mert úgy érzem, már ezzel is túl messzire mentem.
Mindenesetre az elkészült írást megmutattuk kolléganőm barátnőinek, akik – szintén nevük megváltoztatását kérve – örömmel reagáltak a lejegyzett férfiúi véleményekre. Így hát ezekből is szemezgetünk.

NŐI TITKOK

– Helyszín: a konyha, az én konyhám. Barátnőimmel vacsorafőzés címén pletykálunk. Kacarászva hámozzuk a héjában főtt krumplit, és édes likőrt kortyolunk pöttyös bögréből, mert vadonatúj konyhám egyelőre kevéssé fölszerelt. A hangulat már megfelelő a vágy, azaz a mitől kívánjuk meg a párunkat újra és újra annyi év után is kérdéskör megvitatásához. (Mert, és itt némiképp ellent kell mondanom kollégám vélekedésének: szexuális szokásaink részletes ismertetése még ily jó barátnők között sem képezi a mindennapos, ha úgy tetszik, likőrmentes női csevej részét.)

Változó hangulatban

Mariann zavarba is jön, amikor rákérdezek, kilencévnyi házasság (és előtte háromévnyi együtt járás) után is vágyakoznak-e Árpival, a párjával egymás iránt. – Hát persze hogy kívánjuk egymást – hadarja pipacspirosan. – Egymást vagy a szerelmeskedést? – kérdi Barbara, és a villára tűzött gőzölgő krumplira kancsalít. – Is-is, azt hiszem – válaszolja Mariann rövid töprengés után. – Ugyan kivel nem fordult még elő, hogy egy zűrös nap végén stresszlevezetőként szolgált a szeretkezés? De mégiscsak az a fontos, hogy eszembe se jutott, hogy ne Árpival, hanem valaki mással vidítassam föl magam. Persze sokévnyi együttélés után már nem vágyunk olyan veszettül egymásra, mint a mézeshetekben. Ha kicsi gyerek van a háznál, és az egész napi hajtás után az este játékkal, fürdetéssel, altatással zárul, valószínűbb, hogy az ember elszundít a tévé előtt, mint hogy ágyba csalogatja a párját. De mielőtt elkezdenétek aggódni a házasságomért, elárulom, hogy azért olykor, például, ha a gyerek a nagyszülőknél tölti a hétvégét, igyekszünk bepótolni az elmaradást. Együtt töltjük az egész napot, sétálunk, beszélgetünk, este elmegyünk moziba, majd vacsorázni a kedvenc éttermünkbe. A helyszínek valamelyikén tuti, hogy őrülten megkívánjuk egymást. Van, hogy kibírjuk valahogy, amíg hazaérünk, de előfordult, hogy csak az autóig jutottunk, vagy még addig sem: szerencsére nyár volt, és sűrű az erdő.
– De jó neked – sóhajtja a jénai tál mélyén összebújó krumplikarikáknak Barbara. – Erdei szeretkezés… Én már egy gyors hálószobaival is kiegyeznék olykor. Két és fél éve vagyunk együtt Péterrel, szeretjük egymást, remekül megvagyunk, leszámítva a szexuális problémákat. Az elején úgy tűnt, rendben lesz ez is. Azt nem mondom, hogy majd szétszedtük egymást, de kellemes perceket, órákat töltöttünk együtt. A kezdeti lelkesedés után azonban kiderült, Péternek kevésbé fontos a szex, mint nekem. Ha fáradt vagy rosszkedvű, eszébe sem jut a szerelmeskedés. Mostanában akkor sem, ha izgalmas film megy a tévében, vagy ha beletemetkezik egy jó könyvbe. Harmincéves vagyok, azt hiszem, természetes, hogy többet igényelnék a hetente (kéthetente) egyszeri kényeztetésnél. A legjobban az fáj, hogy régebben, ha kezdeményeztem, elcsábíthatónak bizonyult. De az utóbbi időben sokszor előfordult, hogy úgy tett, mintha nem értené, miben mesterkedem, és finoman bár, de határozottan eltolt magától. Már minden trükköt bevetettem. Tangabugyit húztam – megkérdezte, nem kényelmetlen viselet-e. A csipkés harisnyatartón kacagott. Ez nem a te stílusod, mondta, és szeretettel megpaskolta a fenekemet. És ezek után sérelmezte, hogy hetekre elment a kedvem a szextől. Próbáltam beszélni a fejével (ha már egyéb testrészeivel nemigen érintkezhetek), de csak annyit sikerült kihúznom belőle, hogy nagyon szeret, de neki a heti, kétheti összebújás elegendő. A baj csak az, hogy a visszautasítások hatására már nekem is. És egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy egy kihívó férfitekintettől, egy véletlen érintéstől felgyorsul a pulzusom. Szeretem a páromat, de nem tudom, meddig tudok uralkodni a vágyaimon. Mit gondoltok, felrázná Pétert, ha azt hinné, van valakim? Talán a féltékenység kívánatossá tenne megint a szemében…
– Ideig-óráig talán – mondja Móni, miközben tejföllel áztatja a rakott krumplit. – De nagy változásokat azért ne remélj. Nekem is volt egy hasonló esetem. Igaz, ott nem a srác étvágyával volt gond, inkább az önbizalmával. Nem vette be a gyomra, hogy sikeres vagyok és önálló, nem szorulok pátyolgatásra. A korábbi kapcsolataiban mindig pártfogót játszott: állást, lakást szerzett, pénzzel támogatta a bafrátnőjét, ha kellett. Csakhogy, amikor összekerültünk, inkább neki volt szüksége segítségre, nem pedig nekem. Hálás volt, de igazából sosem bocsátotta meg, hogy mellette állok, hogy olykor én vagyok az erősebb. Ritkán szeretkeztünk. Ügyetlen volt az ágyban, görcsös és kapkodó, mint egy kamasz. Mindenáron győzni akart, legyőzni engem. Bizonyítani, hogy ilyen szeretőm nem volt, és nem is lesz soha. Képzelhetitek a végeredményt. Néhány hónapnyi gyötrődés után feladtuk a kísérletezést. Azt hallottam, boldog házasságban él az egykori titkárnőjével.

Fergeteges békeszex

– A praktikák szerintem is csak alkalmanként lehetnek eredményesek – állapítja meg Anett, és kortyol az italából. – Estenként felébreszthetik, de hosszú távon nem tarthatják életben a vágyat. Hogy mi a megoldás? Nem tudom. Csabával négy év után is valósággal megveszünk egymásért. Ha nem lenne olyan csodálatos vele a szex, talán már nem is lennénk együtt. Annyira mások vagyunk. Csaba például tisztaságmániás, rólam pedig mindenki tudja, milyen rendetlen vagyok. Ráadásul örökké elkések mindenhonnan, míg ő húsz perccel korábban érkezik. Én vegetáriánus vagyok, ő húsimádó, én végigtáncolok egy bulit, ő a sarokban ücsörög egykedvűen, és az óráját nézi, mikor indulunk már végre haza. Tudjátok, hogy rengeteget veszekszünk. De a viták rendszerint fergeteges békeszexbe torkollnak. Fogalmam sincs, miért pont vele a legeslegjobb. Igazából még csak nem is az esetem. Mindig a magas, erős, sötét hajú srácok tetszettek. Kívánni mégis őt kívánom veszettül. Ő meg engem, pedig volt már nálam szebb barátnője, nem is egy. Sose vártam még push up melltartóban, neccharisnyában vagy tűsarkúban, egyéb praktikákon sem kellett törnöm a fejemet, hogy az ágyamba csalogassam. Teljesen mindegy, hogy tréningalsóban vagy miniszoknyában lát: előbb-utóbb úgyis lerángatja rólam. És engem sem érdekelt soha, hogy néz ki éppen: borostásan, zsíros hajjal, cigivel a szájában is kívánatos nekem. Minden porcikám ujjong, ha átölel, de néha elég egy pillantás, és majd megvadulok. Pedig nem bámul kihívóan, cinkos kis fény sem gyúl a szemében, csak néz, csak néz engem, szelíden a gyönyörű, hosszú szempillái mögül, és én rögtön elolvadok, mert szépnek, kívánatosnak – ne nevessetek ki –, bombanőnek érzem magam. Nem tudom, hogy csinálja. Varázsló. Nem tudom megmagyarázni, miért jobb vele, mint mással, miért kívánom csak őt, és senki mást. De azt hiszem, felesleges az okokat kutatni.

Kurucz Adrienn - Somogyi Gábor