SZEX A NAGYVILÁGBAN

A szex mindenütt elõfordul. Az USA nyugati partjának leggazdagabb ökorendszereitõl Kelet-Afrika háborútépázta és éhségsújtotta síkságaiig az emberek mindenfelé idõt, helyet és energiát találnak a szeretkezés valamilyen formájára. A világ távoli vidékein a szexpraktikák legkülönösebb válfajai õrzõdtek meg és virágoznak mind a mai napig.

Csonkítás

Van egy dolog, ami jellemzõen megkülönbözteti az európait a világ más, kevésbé visszafogott természetû népeitõl, mégpedig az, hogy alapjában véve meg vagyunk elégedve az anatómiánkkal, s nem törekszünk annak újraszabására.

A thaiföldi férfiak körében elterjedt gyakorlat, hogy mûanyag gyöngyöket ültetnek a péniszük bõre alá, ezzel kivánván fokozni partnerük élvezetét. Olyannyira meg vannak gyõzõdve a technika hatásosságáról, hogy képesek maguk végrehajtani a mûtétet mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül.

A körülmetélés - azaz a fityma csonkítása - évezredekre visszanyúló praktika, amely - úgymond - csökkenti a fertõzés veszélyét. Az ausztrál benszülöttek egy lépéssel továbbmennek, ti. felhasítják a makkjukat, miáltal a péniszük a kenguru kétfejû szerszámához válik hasonlatossá. Szegény pohnpeieknek (Karolina-szigetek) nemcsak a makkjuk alsó felét hasítják fel, de egy füst alatt megszabadítják õket egyik golyójuktól is.

A nõk körülmetélése rendszerint valamilyen rítushoz kötõdik. A kelet- afrikai változat a szeméremajkak "stuccolását" jelenti, míg a Közép-Keleten maga a csikló is áldozatul eshet. Az utóbbi esetben az az ideológia, hogy a szexuális élvezetre képtelen asszony hû marad az urához.

Az amerikai nõk rítusai a mellükkel kapcsolatosak. A mammoplasztika - amely orvosul a kebel kisebbre szabását jelenti - a harmadik leggyakoribb nélkülözhetõ mûtét az USA-ban. Népszerûségben csak a rhinoplasztika (az orr átszabása) és a kebelnagyobbitás elõzi meg. Az utóbbi egy lágy szilikoncsomag beültetését jelenti az emlõbe.

Az efféle hívságok idegenek a mbuti pigmeusoktól, akiket génjeik alacsony termettel, ám annál dúsabb kebelzsírszövettel áldottak meg. A mbuti nõk nem hordanak melltartót, ehelyett a felesleges mellhoszzt egyszerûen hátravetik a vállukon.

Nevelés

A modern európai iskolák szexuális nevelést is nyújtanak. A tárgyalásmód meglepõen realisztikus és csaknem informatív. Ugyanez nem mondható el a világ minden részérõl.

Férfiszemszögbõl a legsajátosabb szexuális oktatás az egyik melanéziai szigeten dívik, ahol a fiatalabb legényeket fellációra biztatják az idõsebbekkel szemben, hogy ezáltal szívják magukba a férfiasságot.

A legtöbb nyugati kultúra rossz szemmel nézi a gyermekek közvetlen szexuális élményhez juttatását, minthogy az ilyesmit a megrontással asszociálják. A himalájai lepcsák ellenben szándékosan megmutatják gyermekeiknek, hogyan kell szeretkezni és elõjátékot játszani. Az indiai szubkontinens délebbi vidékén élõ muriák szent építményeiben, a ghotulokban, a szexuális aktus elsajátítására nevelik a serdületlen gyermekeket, akik így már hatéves korukban elveszítik szûzességüket. Közép-Afrika déli részén a csevák azzal segítik leányaikat a megfelelõ férj megtalálásában, hogy a falun kívül kunyhókat építenek nekik szexuális játszadozás és kísérletezés céljából. Hasonlóan állnak a kérdéshez a Fülöp-szigetek ifugorói, akik házasulatlan ám szexuálisan aktív fiataljaikat egyfajta koedukált szexkollégiumban szállásolják el, hogy azok egymást sorra kipróbálva választhassák ki a legmegfelelõbb partnert.

A szüzesség és vidéke számos kulturális hókuszpókusz tárgyát képezi. Sok afrikai varázsló hurcol magával egy házassági pálcának nevezett zsíros botot deflorálás céljából. Az Irán észak-keleti részén élõ kurdok szemében az összevérzett nászlepedõ örömteljes látvány, mely egyszerre bizonyítja a nász beteljesedését, valamint az ara házasság elõtti tisztaságát. Egyes szomáli törzseknél az ifjú házasoktól elvárják, hogy a násznépet magára hagyva az esküvõi kunyhóban gyakorolják kötelességüket, miközben a falu vénei csendesen virrasztanak odakünn. Bizonyos konzervatív kultúrák a Távoleleten valamint a Földközi-tenger Törökország felõli mellékén annyira megszállottjai a házasság elõtti szüzességnek, hogy a "botlott" nõk gyakran összeverratják szûzhártyájukat, hogy ezzel javítság házasodási esélyeiket.

Szokások

Eléggé meglepõ módon egyetlen komoly könyvet sem írtak eddig a szexuális ízlés és technika nemzetközi variációiról. Pedig a "Nyolcvan has alatt a föld körül" garantált bestseller volna, amely még mindig szerzõkre vár. Pedig számos jel utal rá, hogy a szexuális praktikák megítélése kultúráról kultúrára nagy különbségeket mutat.

Még olyan ártalmatlan dolog sem mindenütt egyformán népszerû, mint a csók. Az eszkimók pl. inkább az orrukat dörzsölik össze, nehogy kicserepesedjen az ajkuk. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai sirionóknál pedig a szimpátiamegnyilvánulások sorában a "Szép jó estét kívánok!" után rögtön az üzekedés következik, a közbülsõ fokozatok hiányzanak.

A nyelves csókot egy aprócska breton város, Pays de Mont lakói találták fel, akik úgy vélték, hogy a városuk túlnépesedett. Nem volt kedvük elköltözni és pénzük se új házakat építeni, így aztán a közösség érdekében elhatározták, hogy néhány évre felhagynak a gyermeknemzéssel. Az elmaradt örömöket orális kísérletezéssel igyekeztek pótolni, amiért a fogpasztagyárosok azóta is hálásak nekik.

A maszturbálás mindenfelé elterjedt idõtöltés, de a kelet-afrikai muszlim közösség az egyetlen olyan csoport, amelyik kifejezetten üdvözli ezt a gyakorlatot a házas nõk körében. Elgondolásuk szerint csak egy szuperférfi képes kielégíteni egy átlagos nõ szexuális és érzelmi igényeit, így aztán inkább szabad kezet adnak nekik (hogy úgy mondjam). Az egyetlen feljegyzés hasonló nyugati hozzáállásról a napóleoni háborúkra datálódik, amikor is a hadba vonuló francia katonák dildóval ajándékozták meg szerelmüket, hogy azzal kösse le magát a boldog viszontlátásig.

Kéjenc természetû férfiak alighanem azt kívánnák, bárcsak az afrikai congák közé születtek volna, akik úgy tartják, hogy egy férfinak annyi asszony dukál, amennyit egyfektében ki tud szolgálni. Ugyanilyen szexisták a komancs indiánok, akik egy elõrehaladott terhességû asszony nõvérétõl elvárják, hogy a sógor szolgálatára álljon (ill. feküdjön) a kritikus idõszakban.

India és Nepál bõvelkedik a hindu templomokban. Ezek külsõ falát kopuláló sokaság faragványai díszítik. Ebbõl következik, hogy volt egyszer (s talán lesz is még) egy olyan kultúra, amelyik elismerte, hogy megfelelõ körülmények között az orális, az anális vagy akár a csoportszex is bitang jó dolog lehet.

A muszlim hozzáállás zavarba ejtõ a nyugati elme számára. Mert egyfelõl a mindent elfedõ csador és arcfátyol szexfóbiáról árulkodik, másfelõl viszont az arab erotikus mûvészet hosszú és viszonylag tiszteletreméltó múltra tekinthet vissza. A poligámiát ugyancsak helytelenül fogják fel Európában. A legegyszerûbb magyarázat az, hogy egy olyan nép, amely folyton harcban áll másokkal (Allah nagyobb dicsõségére), elkerülhetetlenül szûkébe kerül a házasodásra alkalmas férfiaknak.

Hiedelmek

A viktoriánus erkölcsök nem állnak egyedül szexfóbiájukkal. A muszlimok és az ortodox zsidók még mindig "tisztátalan"-nak tartják a maszturbáló asszonyokat. Az indonéziai buddhista templomokban ugyanez a felfogás dívik, ezért gyakran alkalmaznak speciálisan kiképzett ebeket a nõi bõrbe bújt gonosz kiszimatolására s a szent helyektõl való távol tartására.

A tajok úgy hiszik, hogy a férfiak orrmérete egyben a pénisz nagyságát is elárulja. A japánok hasonlóan vélekednek a száj és a vagina közötti kapcsolatról, ami megmagyarázza ódzkodásukat a szájra tett megjegyzésektõl.

Számos afrikai törzsben él az a felfogás, hogy a házasság nem ajánlatos olyan felek között, akiknek nemi szervei eltérõ méretûek. A leendõ rokonságnak való bemutatás - amely minden kultúrában kritikus mozzanat - itt azáltal válik még izgalmasabbá, hogy a sógorságnak szemrevételezés útján kell ítéletet mondania a tartalékalkatrészek megfelelõ voltáról, mielõtt a vásárlást szentesítenék.

A bizarr hiedelem és a nyilvánvaló tévedés közötti mezsgyét az aphrodisiacumok terén a legnehezebb kitapogatni. Az emberi faj, különösen annak hímnemû változata, idõtlen idõk óta kutat olyan anyagok után, amelyek fokozzák a szexuális teljesítményt.

A viszonylag ésszerû elképzelések közé tartoznak pl. azok a fõzetek, melyek híg alkoholt, ginzenget, hasist vagy ópiumot tartalmaznak, ámbár az utóbbinak sajnálatos mellékhatásai is vannak, úgymint: függõség, anyagi csõd, leépülés, impotencia és korai halál. A szimbolikus anyagok közé tartozik az orrszarvú tülkébõl készült õrlemény, vagy ugyanez szarvasagancsból (mindkettõ a merevedés elõsegítésére), olajbogyó és tojás (a herék erõsítésére), osztriga (a lédús szeméremajkak végett), okra (hogy jobban csússzon) és a bors (erõsítõként). Sajnos a lista ezzel nem ér véget.

A kínaiak mindig is találékony elmék voltak. Õk javasolták elõször a sperma és a menstruációs vér erõsítõként való fogyasztását. Mindkettõt hatásosabbnak vélték, ha szárított saspotyadékkal itatták fel használat elõtt. A friss méhlepény - akár nyersen, akár rántotta módjára kisütve - állítólag meggyorsította az anya libidójának visszatértét. A meleg szarvasvérnek szintén megvoltak a maga hívei, ugyanúgy, ahogy a frissen leölt bika széttrancsírozott heréinek. Az ínyencek az emberi testszövetekre esküdtek, s nagyon helyesen rámutattak, hogy ezek könnyen beszerezhetõk a csatában megölt ellenség tetemeibõl. Kétségtelen, hogy a legundorítóbb és legszomorúbb hiedelem a kínai császár eunuchjai körében terjedt el, akik úgy gondolták, hogy tõrõlmetszett részeik ismét kinõnek, ha frissen lefejezett bûnözõk még meleg agyából fogyasztanak. Ehhez képest a hagyományos nyugatfrikai fõtermék, az aszalt gyümölcsdenevér, még mindig határozottan étvágygerjesztõ fogásnak számít.

Mindezekkel ellentétben, szerény véleményem szerint, az egyetlen hatékony aphrodisiacum a zellerszár. Csakhogy ezt nem megenni kell, hanem merevítõ kötéshez sínként alkalmazni.